Grafológiai személyiségjegyek és Javas-latok az Oroszlán jegyében
A hold aktuális állása és az írásokban, rajzokban látható grafológiai személyiségjegyek között érdekes párhuzamokat figyelhetünk meg!
A jelenlegi növekvő holdállás az oroszlán jegyében öntudatunkat és egyéniségünk kibontakozását erősíti.
A legerősebben azok számára nyújt segítséget, akiknek a napjuk, az ascendensük, felszálló csomópontjuk áll ebben a jegyben, illetve több bolygó is található itt a születési (Radix) horoszkópban.
Az energetikai hatás azonban mindenkit érint, ezért figyeljük meg, hogy a kézírásban milyen jelek utalnak rá:
- Az aláírás nagy, karakteres, alá is lehet húzva. Ki van töltve az írófelület.
- A kezdőbetűk erősen kitűnnek a szavak elején az egész szövegben.
- A kreativitás jelei: egyedi betűformálás, bekötött ékezetek, a „k-betű” szépen kiírt/egyedi, ligatúrák (két betűből egy új születik).
- Az oválok (pl. „o-betű”) nagyok.
- A nagylelkű, melegszívű, életigenlő embereknek az írása is optimizmust sugall (pl. emelkedő sorok, végvonalak).
Ugyanezek a jellemzők a rajzban:
- Nagy, kerek formák, sugárzó napocskák.
- A házak szintén nagyok, körülöttük sok a virág, és állatokat is gyakran láthatunk.
- Az emberek mosolygósak, tele van rajzolva az egész lap.
- Sok, élénk szint (piros, sárga) használ az alkotó.
Ezeknek a jellemzőknek a megélések során azonban létrejöhetnek túlzások is, pl. az öncélúság, a másokat háttérbe szorító, ill. elnyomó hatalmi törekvések.
Az esetek többségében ezek hátterében az egyén önértékelése, önbizalma gyenge lábakon áll, ezért érdemes ezeket megerősíteni, és ezáltal az élet minősége is egy magasabb szintre kerül!
Varju Beáta
- Milyen láthatatlan energiák mozgatják az embereket és a világot?
- Hogyan hatnak ránk a Holdciklusok?
- A kézírásban és a rajzokban látható betűk, számok, szimbólumok és jelek jelentése, rejtett üzenetei?
- Szeretnél tisztában lenni a képességeiddel és a lehetőségeiddel?
- Miben segít a Grafológia és a Grafoterápia?
A Grafoműhely online tanfolyamaihoz folyamatosan lehet csatlakozni!
Intuitív grafológia, Rajzelemezés, Balkezesség, Pályaválasztás, Munkatárs kiválasztás, Symbolon, Holdállás