Grafoterápia a Szűz jegyében
A hold aktuális állása és a grafológiai elemzés során az írásokban, rajzokban látható személyiségjegyek között érdekes párhuzamokat figyelhetünk meg! Minden jellemző nagyon összetett, de a fő tendenciák megadják az irányvonalakat.
A jelenlegi, növekvő holdállás a Szűz jegyében a legerősebben azok számára nyújt segítséget, akiknek a Napjuk, Ascendensük, MC-jük, felszálló csomópontjuk itt áll, illetve több bolygó is található ezen a helyen a születési horoszkópjukban.
Az energetikai hatás azonban mindenkit érint! Figyeljük meg, hogy a kézírásban milyen jelek utalnak a Merkúr bolygó által meghatározott, földies Szűz jegyre.
A minél jobb és magasabb szintű megélések érdekében a Grafoterápia a következőeket javasolja:
- Kommunikáció, közvetítés (Beszélgetés, olvasás, írás, kereskedelem)
Szellős és kissé hullámzó a sorvezetés, nagyobb a távolságok a szavak és a sorok között. Harmónikus betűkapcsolódások.
- Lelkiismeret, gyógyulás-gyógyítás
Jól olvasható mind az írás, mind pedig az aláírás. Tiszta, magasba nyúló vonalvezetés. Kerek oválformák (pl. "o-betű"), hurkos "j-betű".
- Szorgalom, munka
Teleírt papírlapok, gondos betűformálások. A "k-betű" hurkai jól megformáltak, vagy egyedi módon kiírtak. A középső zóna stabilitása jó gyakorlati érzékről tanuskodik.
- Tudatosság, az Élet törvényeinek elfogadása (alázat)
A felső zóna magas, jól kiírtak a hurkok (pl. „l-betű”). lehetnek bekötött ékezetek, ligatúrák (egyedi betűk).
Jellemzők a rajzban:
Visszafogott színvilág, gondosan elhelyezett és megrajzolt formák, kitöltött rajzfelület.
A megélések során ugyanakkor létrejöhetnek túlzások is, pl. aggodalmaskodás, önmarcangolás, aprólékosság, „tökéletesség mánia”. Az egyensúly megteremtéséhez érdemes "nyakon csípni" és a megfelelő mértékben használni ezeket.
Ez a holdállás tehát segít nekünk abban, hogy szorgalmasan és lelkiismeretes végezzük a feladatainkat. Most könnyebben rálátunk a dolgok közötti összefüggésekre és felismerjük, hogy mi az, ami valóban fontos a számunkra ahhoz, hogy nyugodt lelkiismerettel haladjunk tovább az utunkon!
Varju Beáta
A Szűz jegyű emberek számára a lelkiismeretük a legfontosabb irányjelző!
Fel kell ismerniük, hogy a tökéletesség helyett a teljességet keressék!
- Milyen láthatatlan energiák mozgatják az embereket és a világot?
- Hogyan hatnak ránk a Holdciklusok?
- A kézírásban és a rajzokban látható betűk, számok, szimbólumok és jelek jelentése, rejtett üzenetei?
- Szeretnél tisztában lenni a képességeiddel és a lehetőségeiddel?
- Miben segít a Grafológia és a Grafoterápia?
A Grafoműhely online tanfolyamaihoz folyamatosan lehet csatlakozni!
Intuitív grafológia, Rajzelemezés, Balkezesség, Pályaválasztás, Munkatárs kiválasztás, Symbolon, Holdállás.