Grafológia - Grafoterápia és Asztrografológia - Asztromedicina
A szellemes Ikrek jegyében
Milyen szinten sikerül megvalósítani a kommunikáció és a közvetítés művészetét?
Sokoldalúság, könnyedség, játékosság
Az Ikrek levegős jegye a Merkúr bolygó hatása alatt áll. Elsősorban a kommunikáció tartozik hozzá. A közvetítés megélése történhet mind fizikai- (pl. kereskedelem), mind pedig szellemi, tudati szinteken (pl. írás, olvasás).
A testszimbolika szerint az Ikrek a vállak területét érinti. Sérülései, fájdalmai túl nagy lelki terhek-, és a „felelősség - váll – alás” nehézségei esetén jelezhetnek.
Ide tartozik még az érzékeny idegrendszer és a légzőszervek. Támogatásuk a megfelelő mennyiségű pihenéssel és a szabad, tiszta levegőn történő mozgással érhető el, illetve ezáltal erősíthetőek meg.
Kép: Ikrek írásminta
Mivel „minden mindennel összefügg” így a grafológiai elemzés során a kézírásban is jól nyomon követhető, hogy a Duktor (Ikrek jegyű) jelenleg hogyan kommunikál?
Az íráskép szintjei: Felső zóna (szellemi szint, gondolatok), Alsó zóna (érzések, ösztönök) Középső zóna (a mindennapok megnyilvánulásai)
Ez az írás nagyon szellős, levegős – nagyok a szó és sortávolságok -, a mennyiség már a minőség rovására megy! Itt tehát túl sok az energia, a kézírást adó személy minden lehetőséget maximálisan ki akar használni, fontos a számára, hogy ő legyen a meghatározó személy, bárhol jelenik meg, "tele van vele a szoba".
Hol van ugyanakkor túl kevés energia, hol vannak az akadályok, a megrekedések? Ott, hogy a Duktor nehezen mondja ki azt, amit gondol, nem mer az érzései szerint cselekedni, lépni!
Lássuk, hogy mit tükröz a képen látható írásminta, hol ajánlott változtatni:
- A "fekete és a fehér területek", vagyis az írás és az írófelület arányainak kiegyenlítése.
(Eredmény: Harmónikusabb egyensúly a mennyiség -minőség terén.)
- Kisebb szótávolságok
(Eredmény: Nagyobb bizalom a környezet felé.)
- A „g”-betűk alsó zónás hurkának, végvonalának felhúzása a középső zónába.
(Eredmény: Érzések szerinti cselekedetek, tehát azt mondja, amit érez.)
- Az „l” betűk felső zónás hurkának lehúzása a középzónába.
(Eredmény: A gondolatok, az ötletek, és a tudás kimondása/megvalósítása.)
- A betűk összekötése a szavakon belül.
(Eredmény: Kapcsolódás az emberekkel.)
A Grafoterápia célja ebben az esetben:
- Először a "túlbiztosítások", valamint a félelmek, a bizalmatlanság és a bezárkózás „elengedése”, és meghaladása.
- Majd ezt követően a felszabaduló energiák segítségével a „bent rekedt” gondolatok, érzések szabad áramlása. Ezáltal pedig létrejöhet az önmagáért vállalt felelősség magasabb szintje.
A Symbolon kártya alábbi 3 lapja szintén erről szól.
Varju Beáta
1. Az érzelmek kibeszélése 2. A hallgatás 3. Az akadályok
- Milyen láthatatlan energiák mozgatják az embereket és a világot?
- Hogyan hatnak ránk a Holdciklusok?
- A kézírásban és a rajzokban látható betűk, számok, szimbólumok és jelek jelentése, rejtett üzenetei?
- Szeretnél tisztában lenni a képességeiddel és a lehetőségeiddel?
- Miben segít a Grafológia és a Grafoterápia?
Intuitív grafológia, Rajzelemezés, Grafoterápia, Balkezesség, Pályaválasztás, Munkatárs kiválasztás, Symbolon, Holdállás.
- Személyiségelemzés, életviteli tanácsadás
- Online tanfolyamainkhoz folyamatosan lehet csatlakozni!