Gyakran keveredik az "elképzelés" és a "vágy" fogalma. Nem csoda, hogy nem könnyű észrevenni közöttük a különbséget, de ez mégis fontos lépés a megvalósítás érdekében.
Hogyan jussunk ki a rémálmok ás az árnyak birodalmából?
Melyik „honnan ered” a belső világunk és a személyiségünk szemszögéből?
A grafológia eszközeivel rá tudunk látni arra, hogy míg az elképzelések (képek) a fejben – a szellemi zónában, racionálisan – születnek és léteznek, addig a vágyak a „zsigereinkben” – az érzelmi szinten – vannak otthon.
Az írásmintában jól látszik ez a különbség:
- A betűk felső részei hurkosak, de nem túl magasak, sok az egyedi megformálás. Ez a gondolkodásmódra utal, és itt az egyedi elképzelésekre.
- Az alsó részek jóval hosszabbak, széles-„pufi” hurokvonalakkal. Az érzelmi élete ezek szerint nagy és mély, tehát a vágyak, illetve a tudatalatti veszi át az irányító szerepet.
- Fontos, hogy az írás középső része, - amely a megvalósítások és a mindennapok színtere - mit „él meg” a hurkok világából. Ebben az írásmintában ez a legkisebb tartomány, a legkevesebb figyelmet kapja. Pedig itt várjuk az álmok és a vágyak megvalósulását megvalósulást…
Miért késik, vagy nem is történik meg?
A kimondhatatlan dolgokat a rajzok segítségével mesélhetjük el.
Az elfojtott érzések rémálmokká és kísértő árnyakká válhatnak. Tudatos feloldásuk sok életenergiát szabadít fel.
A válasz az életenergia diszharmonikus, egyenletlen energia eloszlásában van. A vágyak túl nagyok (pl. 2 liter víz), ami nem fér bele a mindennapok (1 literes kancsó) lehetőségeibe.
Az arányok javítását úgy érhetjük el, hogy ahol kevés van, azt növeljük. Itt a szellemi szintű racionalitás, a tudatosság növelésével rá tudunk nézni a vágyak hatalmas tengerére (alsó zóna), és meg tudjuk határozni, hogy ezekből minek van létjogosultsága. A mennyiségi mutatókat a minőség felé „terelve” javul a megvalósulás aránya.
Hogyan?
Az egyéni adottságokból kiindulva. A mintában sok a kreatív jellemző, az egyedi megoldás, de kevés a tudatosság.
- A vágyakat kell először tisztábban és világosan látni.
Sajátok, vagy van közte olyan, amit másoktól vett át? Melyik életkorból származnak, vannak közöttük régi/gyerekkori vágyak, amelyeket már meghaladott az idő? Esetleg sok belőlük mintegy „észrevétlenül” megvalósult már egy kicsit módosult formában?
- Ez a tudatalatti területe is.
Mi az, amiről korábban nem akart tudomást venni, mert nem tudta volna még feldolgozni? Itt vannak azok az „elveszett vágyak” is, amelyeket már régen elfelejtett.
- Az elképzelések is nagyító alá kerülnek.
Mennyire reálisak? Kinek az értékrendjét tükrözik?
Mi az, ami most valóban nagyon fontos? Milyen konkrét lépések lehet tenni értük és milyen sorrendben?
Az energiák így a „tettek mezejére” összpontosulnak és létrejön a vágyak megvalósulása, illetve szinkronba kerül a megvalósítható elképzelésekkel. A tudatosság világos helyzeteket hoz létre, a megteremtett egyensúly pedig létrehozza a boldogságnak nevezett létállapot.
Varju Beáta, grafológus
A Grafoműhelyben folyamatosan indulnak az online grafológia/grafoterápia és rajzterápia tanfolyamok.
Info ► ITT